Telefon: +36.59.328.083 Email: info@vigadokisuj.hu
Városnapok – 4. nap- Koszorúzás és Ünnepi Istentisztelet
Az augusztus 20-i ünnepség koszorúzással kezdődött a Szent István szobornál, majd ünnepi istentisztelettel folytatódott a Református templomban, ahol Nt. Szilágyi Gábor Miklós elnök-lelkész hirdetett igét. Megosztás
Városnapok – 3. nap
Augusztus 19-én pénteken a Lóca együttes interaktív gyermekkoncertjén vehettek részt kicsik és nagyok a Süsü Játszótér mellett, majd a Vigadóban megnyílt ifj. Papi Lajos fotókiállítása, melyet a Kivilágos Kivirradtig Fesztiválig lehet megtekinteni a Vigadó nyitvatartási idejében. A napot Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar, majd pedig egy retró buli zárta a Rendezvénytéren. Megosztás
Városnapok – 2. nap
Augusztus 18-án csütörtökön 50 éves a Morgó címmel kiállítás nyílt, valamint az érdeklődők a Tárkány Trió koncertje hallgathatták meg a Néprajzi Kiállítóteremben. A Tárkány-Kovács Bálint vezette zenekar a magyar népi cimbalomzene egyetlen művelője, a magyar cimbalomprímás hagyomány folytatója. A Dunántúl, a Bodrogköz, Szatmár, Belső-Mezőség és Székelyföld muzsikáját hallhatják koncertjükön. Brácsa: Fekete Márton, bőgő: Molnár Péter….
Városnapok – 1. nap
A Városnapok első napján, augusztus 17-én, szerdán délután a református gyülekezet első restaurált anyakönyvének bemutatása volt a Református templomban A több évszázados dokumentumot Pintér Zoltán, a Móricz Református Kollégium pedagógusa mutatta be. Ezután Nyári harmóniák címmel egy hangversenyt hallhattak az érdeklődők a Református templomban. Közreműködtek: Burai Zsolt (hegedű), Gulyás Botond (ének), Szilágyi Péter (orgona) Végül…
Kumánia Bográcsfesztivál 2022
Megosztás
Vigadó Terasz – Jimmy és Nika
Megosztás
Részlet az Anima Vonósnégyes műsorából
Megosztás
V. Regionális Fúvószenekari Találkozó
Megosztás
Grimm Busz Színház meseelőadása
Megosztás