Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetségének közgyűlése

Kelemen Icus

A Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége Kisújszálláson tartotta soros közgyűlését október 13-án pénteken, a Vigadóban. Lipők Sándor a szövetsége elnöke köszöntötte a megjelenteket majd megnyitotta a közgyűlést. Dr. Kovács Tibor alpolgármester üdvözölte rövid beszédével a város nevében a vendégeket. Ezután tájékoztatót hallhattak a megjelentek a mezőgazdaság aktualitásáról dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár előadásában.
Ezután különböző előadásokon és tájékoztatókon vehettek részt az érdeklődők leginkább az önkormányzatokat érintő aktuális ügyekről, feladatokról. A tanácskozás a közgyűlés napirendjeinek megtárgyalásával, majd vacsorával zárult.

 
XI. 42
2017. október 20.